Sims freeplay feladatok (quests) magyarul

The Sims FreePlay

The Sims FreePlay

A "Babysteps" update és a "Nanny knows best" quest

2015. július 28. - SCH.K.Betti

A mai napon (2015.07.28.) ismét frissítést kaptunk a játékra, amiben a babák "tevékenységi körét" :) bővítették ki. Az új interakciók a feladatsor 4. lépésétől érhetők el. Amíg nem kezded el a questet és nem jutsz el odáig, csak ugyanazt teheted a babákkal, mint eddig.

A tipegőkre vonatkozó újdonságok, majd augusztus közepétől egy quest után lesznek elérhetőek.

Sajnos a frissítéssel (szokás szerint) hibajavítást nem kaptunk, csak újabb bug-okkal lehet találkozni, ami alól a feladatok sem kivételek. Sokan panaszolják, hogy nem indul el a játék, nem tudnak a simek aludni, stb...

Frissítés után amikor először indítod a játékot, meg kell adnod az életkorod. Ehhez kattints a pici beviteli mezőbe, írd be az életkorod, majd nyomd meg az okét!

Amennyiben te a szerencsésebbek közé tartozol és a játék fut, a következő változásokat tapasztalhatod:

  • A bébi simek megjelenítése teljesen át lett szabva, a rugik és bölcsők grafikáját megváltoztatták (bal oldali a régi, jobb oldali az új).
    sims_freeplay_baby_graphics_update.png
  • Ami újdonság, hogy a babáknak beállíthatjuk a haját.
    img_1317.PNG
  • A home store-ban a grafikai elemek színe, és elrendezése módosítva lett (nincs jelentősége), de a megvásárolható tárgyak rendezése sajnos teljesen véletlenszerű, ami nagyon kényelmetlen.

Amit a baba tud:

  • Sírni. :D Babával egy felnőtt simre kattintva van egy "cry for sim" menü. Ezt kiválasztva a sim megy és kiveszi a babát a bölcsőből.
  • Járást gyakorolni ha előtte kivették a bölcsőből.

Amit a felnőtt sim tud a babával:

  • Az eddigi dolgokat, de a pelenkacsere ideje megnövekedett 8-ról 21 másodpercre.
  • A quest 4. lépésétől a babát ki lehet venni a bölcsőből "pick up" és letenni mászni "crawl" a földre, valamint a különböző tárgyakra kattintva (babával a kézben) mindenféle cuki dolgot lehet vele csinálni.
  • Amikor a földön van, oda mászik ahova klikkelünk a földön.
  • A baba tud járni gyakorolni felnőtt sim segítségével, vagy egy kanapé illetve fotel szegélyét fogva egyedül.
  • Lehet a kanapén, széken, fotelen üldögélni a babával, illetve az ágyon ugrálósat játszani vele.
  • A kádra kattintva meg lehet fürdetni.
  • A bölcsőre kattintva álomba lehet ringatni, illetve vissza lehet oda tenni.
  • Emeletet váltani egyedül nem tud, vagyis nem tud a lépcsőn fel-le mászni, ekkor fel kell venni "pick up" és le/felvinni.

 

Néhány új interakció:
sims_freeplay_baby_uj_interakciok.png

 "Nanny knows best" quest:

Ezzel a quest-el (tudom-tudom küldetés :D , de ennél a játéknál ez egy nagyon-nagyon nem ide illő kifejezés, még mindig jobb hogy "hunglish" nyelven keverem a magyar és angol szavakat ;) ) unlockolunk egy hobbit "musical expression" a baba simek számára, az 5 napos időkorlátos jutalom pedig néhány új overál szintén a babáknak (lásd lejjebb).

Ja igen, ezt elfelejtettem írni: a feladatokhoz szükség van egy baba simre.

img_1315.PNG

Lássuk a lépéseket:

0. lépés: Amennyiben egy házban vagy, kattints a város ikonra, majd a "yes" gombra hogy a quest elinduljon!

  1. A játék egyből bedob a parkba, ott találsz egy szakképzett fiatal nagymamát :D , akit egyébként Nanny Williams-nek hívnak. Kattints rá és nyomd meg a "begin quest" gombot!
  2. Ismerkedj meg a nagyival! Kattints rá és "meet the nanny", 1 perc
  3. Hencegj neki negyed órán át, katt. rá és "rant!"
  4. Küldj egy simet egy olyan házba ahol baba van
  5. (Ettől a ponttól kezdve lesznek az új interakciók elérhetőek.) Vedd fel a babát "pick up infant", 8 másodperc
    img_1319.PNG
  6. Babával a kezedben kattints egy lehetőleg 3 csillagos kanapéra és válaszd a "relax with infant" menüt, ami 15 óra. (*: 18,5 óra, **: 16,5 óra)
  7. Tedd le a babát, hogy másszon "let infant crawl", 3 másodperc
  8. A bébivel legyél most és kattints valahova a padlón, hogy másszon oda
  9. Most válts át egy felnőtt simre, majd kattints vele a babára és válaszd a rögeszmés követés menüt, vagyis a "follow obsessively"-t ami 6,5 óra.
  10. (Itt jön egy bug-os rész) Takarítsd el a baba után keletkező szemetet a következő módon (mutatja a program): a ház előtti kukára kattintva "kick over", majd a felborított kukán "clean infant's mess", ami 12,5 órás.
    A hiba nálam a következő képpen jelentkezett: amikor mutatja a felkiáltójellel a kukát, akkor nem lehet semelyik simmel semmit csinálni. Megoldás: el a házból, majd vissza a házba, katt néhányszor a felkiáltójelen és amikor végre hajlandó leváltani a babáról, akkor lehet a kukát felrúgni.
  11. Egy lehetőleg 3 csillagos mosdónál mosd le a szemetet a kezedről "wash garbage off hands", 2 óra 50 perc
  12. Kérd a nagyi segítségét! Kattints Nanny Williams-re és "ask for help", ez 5,5 óra
  13. Legyél a bébivel (válts rá) és kattints vele egy felnőtt simre, majd válaszd a "cry for sim" menüt, hogy felvegyenek :)
  14. (Itt az 50%) A felnőtt sim ringassa álomba a bébit! Ezt úgy kellene csinálni, hogy babával a kézben a bölcsőre kattintva a hosszú 19 órás "rock to sleep" menüt kell választani.
  15. Egy felnőtt simmel számítógépre kattintva meg kell nézni a simbook-ot "check simbook", ez 3 csillagos gépen 2 óra.
  16. Vedd fel a babát! Menj a bölcsőhöz és "pick up", 8 másodperc
  17. Vegyél egy etetőszéket! A mostani lépéstől a home store újszülött menüje alatt (ház szerkesztő mód) elérhető 3 fajta etetőszék: 0, 2 és 3 csillagosak különböző áron. (ugyanebben a sorrendben: 1.000 simoleon, 3.500 simoleon és 10SP)
    Figyelj oda amikor leteszed a széket, hogy a szék háta mögött ahol a nyilacska van, legyen egy egységnyi hely!
    sims_freeplay_baby_etetoszek.png
  18. Tedd a babát az etetőszékbe. Felnőtt simmel, babával a kézben kattints az etetőszékre és "put infant in highchair". Ez 5 másodperc.
  19. Egy lehetőleg 3 csillagos hűtőben keresgélj valami puha ennivaló után "search for soft food", ami ***-os hűtőszekrényen 8,5 óra. (**-oson 9,5 óra)
  20. A baba a székben ülve játszon az étellel, "play with food" menü a babával saját magára kattintva, 9,5 óra. (Ez a taszk párhozamosan mehet a hűtőben való keresgéléssel mivel úgyis betetted a babát a székbe, csak figyelj nehogy hamarabb befejeződjön. Így először a hűtőset kezdd el, majd utána a babásat.)
  21. Kérdezd a nagyit, hogy hova ment előzőleg (mert ugyebár te nem tudtad mit csinálj :D ). Ehhez katt. a felnőtt simmel a nagyira és "Ask where she went". 15 perc.
  22. Most etesd meg a bébit valami pempős étellel, felnőttel babára kattintva amikor a székben ül: "feed soft food". Ez 2,5 órás.
  23. (Itt a 87%) Most megint posztolj a simbookra egy képet, vagyis egy lehetőleg 3 csillagos számítógépre kattintva "post photo to simbook", de ez most 13 órás (***-os géppel).
  24. Kérd meg a nagyit, hogy segítsen egy barátodnak. Ehhez klikkelj a nagyira, majd "ask to help friend", 3,5 óra
  25. Ölelgesd meg a nagyit, hogy elköszönj tőle. Nagyira katt, "Hug goodby", ami szintén 3,5 órás.

 

És kész. Amenniyben 5 napon belül sikerült végigcsinálni, elérhetőek a baba overálok a gardróbban. Nem kell megvenni, ingyen vannak.

sims_freeplay_baby_new_overalls.png

 

Amikor befejezted, azonnal kezdődik a "Musical Expression Event", ami nem más, mint hogy a babának kell hobbiznia. A quest befejezése után a Promotion's R Store-ban megvásárolható a xilofon (2.000 simoleon az ára) amit a baba tud használni. Ezzel az új hobbival unlockolhatsz több tárgyat is, például a játszószőnyeget. Az első 7 napos időkorlátos jutalom az ugráló szék, de ha kifutsz az időből akkor se keseregj, a díjak zöld gombbal való újraindításával további tárgyak válnak majd elérhetővé, például 6 kis ruha szett (minden újraindtás után egy-egy).

img_1334.PNG

LP nélkül kicsi (szinte nulla) eséllyel lehet azt az ugrabugrát megszerezni! Egy xilifon menet 6,5 órás, minden sorban van egy "rare" díj, a hobbi típusa folyamatos és a hobbi utolsó sorának bal oldali sárga dobókockája 18LP-t használ!!! A babának ráadásul aludni is kell, plusz amíg egyszer nem lett kirakva az összes díj addig másik xilofont sem lehet venni (ahogy szokott a többi hobbinál is lenni) és még másik várossal sem lehet trükközni! Szerintem ez azért disznóság, de nincs mit tenni :(

xilofon_baba_hobbi.png

Update:

időközben befejeztem a musical expression hobbit, de persze csak LP-vel ment időre! :( Méghozzá rengeteg LP-vel!!!

Megmutatom az ugrálót ("infant bouncer") és a játszószőnyeget ("play mat"), amit a Children's Store-ban illetve a home store (ház szerkesztő mód) "infant", vagyis újszülött részlegében vásárolhatsz meg 4.000 és 5.500 simoleon áron:
playmat_bouncer.png

Ezek után ha újraindítod a nagy zöld gombbal a babák zenei hobbiját, 1-1 új ruhapárt (egy fiú és egy lány) unlockolhatsz. Összesen 6-ot véletlen sorrendben, de ez már nem időre megy. A városban sajnálatos módon összesen 3 darab xilofon lehet, vagyis elég sokáig fog tartani az összes ruha (szóval mégegy korlátozás).
musical_expression_hobby_xilophone_three_per_town.png

Majd ha (pár hét múlva :D ) meglesz az összes ruhácska, megmutatom őket. Erre már nem akarok több LP-t elhasználni ;) , elég lesz a babákat addig mindig visszafiatalítani és az LP-t arra pocsékolni. (Aki nem érti, mert még nem tart itt: nekem automatikusan öregszenek a simjeim és LP kell ahhoz, hogy az életszakaszuk elejére tekerjük vissza a korukat. :) )

A bejegyzés trackback címe:

https://the-sims-freeplay.blog.hu/api/trackback/id/tr147660002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pánti Kamilla Eszter 2015.07.29. 14:31:35

Szia! Nekem frissítve lett de nekem nem jöttek be a fenti újdonságok.Ilyenkor mit kell csinálni?

SCH.K.Betti 2015.07.29. 14:40:25

@Pánti Kamilla Eszter: szia. Sajnos nem tudom mi lehet nálad a hiba, ellenőrizd végig ezeket:
Van egy felfele nyíl az egy emeletes házon is, hogy a tetőt is megnézhesd? - ha nincs, akkor valamiért nem frissült.
A nanny knows best quest elindult? - Ha nem indult el, akkor ezeket:
Nincs véletlen a nagyi a parkban? - ha ott van kattints rá!
A 10-es szintet elérted már? - ez a minimum level ahonnan kezdeni lehet
Van bébi a városodban? - baba nélkül nem lehet csinálni
Nem fut véletlen egy másik "discovery" (felfedező típusú, nem kötelező) quest, pl. az erkélyes, dance to remember, kemping, varázslós, stb... ? - egyszerre csak egy ilyen "nem kötelező" fajtát enged futtatni
Remélem a felsorolásban meglesz a megoldás, üdv: Betti

SCH.K.Betti 2015.07.29. 14:48:24

@Pánti Kamilla Eszter: ok. mi volt? :D (csak kíváncsi vagyok)

Pánti Kamilla Eszter 2015.07.29. 22:55:43

Teljesítenem kell még a Dance to remember feladatot :D

Reni Balog 2015.08.02. 20:09:34

Szia! Hogyan lehet xilofonozni a babával?

SCH.K.Betti 2015.08.02. 20:14:03

@Reni Balog: szia. Amikor a quest-et végigcsináltad, tudsz venni egy xilofont a promotion's r store-ban. Tedd le valahova, majd a babát is és a babával kattints a xilofonra. Figyelj oda amikor a xilofont leteszed, akkor a nyilacska oldala felől hozzáférhető legyen a tárgy. Lehet nem jó irányba tetted le.

Jess 3 2015.08.09. 22:39:17

Szia! Nekem a 9-és pont nem jelenik meg, vagyis a rögeszmés követés. Eddig simán ment minden. Szerintem nem hagytam ki semmit. Mi lehet a
gond?

SCH.K.Betti 2015.08.09. 22:43:03

@Jess 3: szia. Azt kell végrehajtanod amit a program kér. Ugyanis még ezen új quest után is jött ki frissítés, így soha nem lehetsz benne biztos hogy pont ezek a feladatok és/vagy pont ebben a sorrendben. Kérlek hogy a bal alsó zöld tasklist gombot nyomd meg és ellenőrizd le mi a következő feladat és azt hajtsd végre!

Jess 3 2015.08.11. 13:46:40

Szia! Köszi a választ. Azt csináltam, és azt is kellett, csak irtó sokszor kellett rákattintanom. Még egyszer köszi!

Preczer Tifani Jázmin 2015.10.23. 21:01:49

Hol lehet frissíteni? Légyszi hamar írj!

SCH.K.Betti 2015.10.23. 21:04:49

@Preczer Tifani Jázmin: szia. Csak akkor frissíts ha nem túl régi a telefonod/tableted! Én a mostani frissítés óta már nem tudok játszani, mert nem indul el a játék! Kevés a memória. Egyébként iPhone-on az app Store-ban, androidon a Google Play-en van nyilván a frissítés.

Baska Dorka 2015.11.18. 07:23:02

Szia az én babámat nem lehet kiszedni a bölcsőböl tudsz segíteni mit tudok csinálni?

SCH.K.Betti 2015.11.18. 07:24:39

@Baska Dorka: szia. A nanny knows best quest 5. lépésétől elérhetőek az új interakciók, addig nem.

Baska Dorka 2015.11.19. 08:14:50

De nekem azt irja ki hogy the book of spells discovery quest-et el kell végezni hozzá de én nem tudom hogy pontosan mit kell csinálni

SCH.K.Betti 2015.11.19. 08:16:22

@Baska Dorka: szia. A book of spells akkor indul amikor megépítetted a varázslókellékest.

Baska Dorka 2015.11.20. 08:09:12

Ja de én azt már rég megépítettem

CsNoncsiiCs 2016.02.28. 11:22:21

Szia! 5-ös lépésnél vagyok ("Pick Up Infant") de nem tudom felvenni a babát a Sims-eim nem akarják rányomok de egyik se megy. Nem tudom hogy egyáltalán nekik kell e de Nanny se csinál semmit és kívülről nézi a babát nem megy be a szobába. Nem tudom mit kéne csinálnom.

SCH.K.Betti 2016.02.28. 11:23:43

@CsNoncsiiCs: szia. biztos kék tappancs nyom jelenik meg amikor rányomsz. Az pedig annyit jelent, hogy nem lehet odaférni.

Barby Bernáth 2016.04.02. 19:29:16

Szia :) hogy lehet örökbe fogadni egy babát vagy azt nem lehet?:D valahol olvastam h örökbe lehet fogadni köszi a választ :)

SCH.K.Betti 2016.04.02. 19:32:31

@Barby Bernáth: szia. Nem tudom lehet-e. De régen tipegő szinttől úgy lehetett, hogy a telefonon volt egy menüpont (pl. "adopt toddler") és jó pénzért (valódi pénzért) vehettél magadnak :)

Valéria Kapitor 2016.08.17. 10:42:27

Sziasztok lenne egy kérdésem miért nem tudok a 11. szintre lépni?

Viktória Schrádi 2017.01.26. 18:53:17

Ugrálószéket akkor is lehet venni,ha kifutunk az időből?

SCH.K.Betti 2017.01.26. 18:55:31

@Viktória Schrádi: szia. Nem tudom most hogyan van, de régen az volt az időkorlátos jutalom, vagyis ha kifutottál az időből, akkor nem.

Noémi Kecskés 2017.02.03. 08:48:43

Szia, ha a bébire kattintok mutatja h wc-re kéne mennie
Azt hogy lehet teljesiteni vagy mit kéne csinálnom(pelus csere, de hogyan?)?

SCH.K.Betti 2017.02.03. 08:52:36

@Noémi Kecskés: szia. A babát régen sem lehetett és valószínűleg most sem lehet "megvécéztetni". Majd magától elintézi a pelusba amikor teljesen pirosba megy a szintje és utána kétszer tedd tisztába, hogy ne legyen büdi. A drágább megoldás pedig az LP-használat, nem tudom most mennyi lehet, régen 5 LP volt. (Ha van még olyan kis sárga süti forma a sim mellett.)

Tankò Erika 2017.03.25. 10:55:23

Szia:) Azt szeretnèm kèrdezni,hogy hogy kell tisztåba tenni a kicsiket?:)) köszii♡♡

Bettikeee 2017.04.28. 17:52:12

Szia :) Lenne egy kérdésem: Ha lejár az idő akkor is lehet folytatni a questet vagy vége és többet nem is fogja feldobni (mármint a questet) ?Előre is köszönöm a választ !

SCH.K.Betti 2017.04.28. 17:55:16

@Bettikeee: a quest-eket végig lehet úgy is csinálni, hogy lejár az idő, akkor csak az időkorlátos jutalomtól esel el. Haladni ugyanúgy haladsz. Régen nem lehetett félbeszakítani vagy újrakezdeni. Úgy gondolom most sem lehet ilyet. Vagyis mégegyszer nem fogod megkapni, minden feladatsort csak egyszer lehet megcsinálni.

Gergő Vancsura 2017.07.18. 18:07:49

@SCH.K.Betti:Nekem azt írja ki hogy valamilyen szalagot kell valahova helyezni hogy valaki mozgatni tudja vagyis másik Sim de nagyon nem tudom hogy hol kell vagy mit kell csinálni segítenél?

SCH.K.Betti 2017.07.18. 18:12:02

@Gergő Vancsura: szia. Én már rég nem játszom, de ha az angol szöveget leírod, talán tudok segíteni. (Viszont egészen biztos, hogy már nem ugyanazok a lépések mint régen.)

Horváth Ilcsi 2017.08.21. 17:16:51

Szia :) hogy kell a babát tisztába tenni?

Balogh Kinga 79 2018.01.06. 10:56:13

Sziasztok
Amikor az ugrálószékes feladatot csinálom arra van 7 nap ez okés. A játszószőnyegesre is külön vannak napok? Vagy egybe megy a kettő? Köszi a választ

Emese Gallo 2018.09.02. 12:36:19

Haho! Nekem pont a legutolso feladatnál lejárt az időm. Emiatt nagyon mérges voltam. Nem lehet valahogy újra kezdeni? :(
süti beállítások módosítása