Sims freeplay feladatok (quests) magyarul

The Sims FreePlay

The Sims FreePlay

A "Glitz and Glam" update és a "Pretty Little Planters" quest

2015. szeptember 01. - SCH.K.Betti

A legutóbbi frissítés óta körülbelül egy hónap telt el, mégis adtak ki egy újabbat. A Sunset Mall bevásárlóközpont kapott egy második emeletet, amiben egy szórakoztató központ foglal helyet. Az elérhető területek hozzáférhetősége gondolom az első quest befejezésével, új hobbik díjaiként, és várakozási napok leteltével válnak majd elérhetővé. (A várakozási napokat csak feltételezem, mivel úgy szokták újabban csinálni, hogy meghatározott dátumhoz kötik a helyszínek megépíthetőségét, amennyiben a többi feltétel már adott is lenne.)

img_1404.PNG

 

Arról, hogy a szomszédsági problémát javították-e, még nincs semmilyen információm! Amint valamit összebogarásztam róla, jelzem.

 

A program változásai a Glitz and Glam update után (első körben, amit észrevettem):

  • Van 3 fajta új kerti dísznövény: margaréta (300 simoleon), levendula (450 simoleon) és liliom (480 simoleon), grafikáját tekintve, mintha ágyásban lenne.
    new_garden_flowers.png
  • A kerti tuja is kiegészült ezzel a típusú megjelenítéssel (virágföld van alatta, vagy lehet nem is virágföld, hanem aprított fakéreg)
  • A home store rendezése és megjelenítése minimálisan változott
  • A terasz burkolatok közé bekerült a latin is
  • A Costume and Swim Store/gardrób mutatja az elérhető új ruhadarabok és egyéb kiegészítők darabszámát
  • A kempingben javították a piknikkosár megjelenítési hibáját
  • A szint alapján még nem elérhető tárgyak unlockolhatók LP segítségével (erről tapasztalatot nem tudok írni, mert én max level-en vagyok, viszont a program indulásakor kapunk a lehetőségről tájékoztatást).
  • A japán típusú ház vízeséses mini kertje "Zen garden" mozgatható és megnézhető lett! Ez nagyon jó, mert eddig korlátozott volt mellette az építés.
  • A sunset Mall kívülről is két emeletesnek néz ki:
    img_1426.JPG

Egyenlőre ennyi szúrt szemet, bővítem a listát ha találok még valami érdekeset.

A "Pretty Little Planters" quest

Ezzel a feladatsorral a Sunset Mall második emeletén található játszóház unlockolható, illetve amennyiben 7 nap alatt sikerül végigcsinálni, elérhetővé válik egy új tárgy - mérleghinta - a tipegők számára. A quest befejezése után a területeket a szokásos módon ki kell takarítani, ekkor mozi és új boltok építhetőek, új hajak, sminkek, ruhák és hobbik is elérhetővé válnak.

Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, a Sunset Mall-nak meg kell lennie és a hozzá tartozó quest-nek is befejezettnek kell lennie.

 A feladatsor a ( fentebb képen látható ) "Yes" gombra kattintva indul. Amennyiben egy másik nem kötelező (discovery) típusú quest-ed is fut éppen, akkor azt először be kell fejezni!

Lássuk a teendőket:

  • 0. lépés: Építsd meg a Sunset Mall második emeletére felvivő mozgólépcsőt! Ára 15.000 simoleon és 1 óra az építési ideje. Az idő mérése és a tényleges quest ekkor kezdődik.
    sunset_mall_second_floor_escalator.png
  • Amikor megépült, küldj egy simet a második emeletre, oda ahol az X-jel van
  • A falon találsz egy posztert (mutatja), azt olvasd el "read poster" 1 perc
  • Vizsgáld meg a felkiáltójellel jelzett üzletet "Investigate" 2 másodperc
  • A bolt előtt kinő egy sim evő növény, próbáld megkérni, hogy menjen arrébb "ask to move", 5 perc
  • Menj el a parkba és a grillezőn süss pogácsákat a növénynek, hátha azzal el tudod csalogatni onnan. A grillezőn "Grill patties" menü, 20 perc
  • Menj vissza a bevásárló központba és etesd meg hamburgerrel a sim evőt! Kattints a növényre és "Feed burgers" ami 6,5 óra
    img_1418.JPG
  • Takarítsd el a szemetet a sim evő után. 3 darab bütykölni valót találsz, ezért csinálhatod 3 simmel párhuzamosan. A leghosszabb a padló javítás "repair", ami 5,5 órás, a másik két "clean up" 1,5 órás és 30 perces
  • Menj haza és egy telefon segítségével hívd fel a "Sim Divat"-ot. 3 csillagos telefonnal "Call Sim Fashion" 24 percet vesz igénybe
  • Menj vissza a növényhez a Sunset Mall-ba
  • Ordítozz a növénnyel! Kattints rá és "Yell at", ez csak 5 perc
  • (idáig 40%) Lépj közelebb a növényhez "Step Close", 12,5 óra
  • Menj haza és egy számítógépen keress teleport távirányítót. Kattints egy lehetőleg 3 csillagos számítógépre és válaszd a "Search: Teleport Remote" menüt, ami 19 órás
  • Egy tévére kattintva válaszd a "Build Teleport Remote" menüt, ez 20 másodperc
  • Menj vissza a mall-ba és a sim evőt teleportáld el a bolt bejárata elől. Sim evőre katt, "Use teleport remote" 8 másodperc
  • Menj a parkba, hogy a növénynek jobb helyet keress.
  • A parkban találsz egy X-jelet a kacsáknál, arra kattintva "Attempt Teleportation", vagyis próbáld a növényt ide teleportálni. Ez 12 óra 15 perc.
  • A bevásárlóközpontban építsd meg az első üzletet. Ez 10.000 simoleon és 1 órát épül.
  • Menj egy gardróbhoz és próbálj fel valami ruhát! (Egy felnőtt nő simmel, de ez valószínűleg nem fontos, csak így egyből vásárolhatsz is az új ruhákból, mivel az első boltban felnőtt női ruhák vannak.)
  • Kattints magára a simre és készítsen szelfiket. "Take selfies" 6,5 óra
  • Egy számítógép segítségével küldd el a fotókat a Sim Fashion-nak. 3 csillagos számítógépen "Email Fashion Photos" menü, 19 óra
  • Küldj két simet a parkba
  • (idáig 84%) Készítsenek egy fotó sorozatot. Az egyik simmel kattints a sim evőre  és válaszd a "Wait for photographer"-t, majd a másikkal is a sim evőre katt és "Start Photo Shoot". Ez 12,5 órás.
    start_photo_shoot.png
  • A játék (jobb felső sarkában lévő) kamera ikonjával készíts egy képet úgy, hogy a sim evő növény benne legyen!
  • Ölelgesd meg a növényt! Sim evőre kattints és "Hug", ez egy teljes napos
  • Köszönj el a növénytől. Kattints rá és "Say Goodbye", ez 10 perc

 

Kész.

Megépítheted a játszóházat a másodikon. A "Wumples Play Center" ára 20.000 simoleon és 12 órán át épül.
wumples_play_center_price.png

Ezen felül ha sikerült a feladatokat 7 nap alatt végigcsinálni, unlockoltad a mérleghintát is. Két fajta van, egyik sem olcsó darab. A 2 csillagos szivárványszínű ára 30.000 simoleon, a 3 csillagos rózsaszín mérleghinta pedig 7 SP-be kerül.

A mérleghinták "See-saw":
rainbow_sew_saw.png

 

 A sunset Mall második emeletén az első bolt új ruhái:
first_store_new_clothing.png

 

A "Wumples Play Center":
img_1455.JPG

 Amíg a quest nem fejeződött be és nincs a helyszín kitakarítva, ilyen disznóól van a bevásárlóközpont második emeletén:
img_1422.JPGimg_1425.JPGimg_1424.JPGimg_1428.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://the-sims-freeplay.blog.hu/api/trackback/id/tr207750436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nikolett Liza Mohos 2015.09.03. 16:56:02

Szia! Szeretnék segítéset kérni. A feladatban eljutottam az "emberevő" növény új helyének keresésig a parkban ("Attempt Teleportation"), letelt a 12,5 óra, ám a feladat nem enged tovább lépni, üzenetként az incorrect answer ugrik fel, és nem adja fel a következő teljesítendő feladatot...mi lehet a hiba? Más is találkozott már ezzel a jelenséggel? Köszönöm a választ!

SCH.K.Betti 2015.09.03. 17:00:22

@Nikolett Liza Mohos: szia. A kacsáknál lévő X-nél csináltad? Csak mert a parkban volt máshol is X-jel, de csak ez jó. Azt ugyan nem írtam oda, de amikor kiírja milyen helyet kell keresned a simevőnek, akkor az a feltétele, hogy tápanyagban dús és nedves legyen. A tavacska partja lehet csak nedves. Remélem csak ennyi a gond, ha nem ez lenne a probléma, próbálj keresgélni, hogy más hogy oldotta meg, mert a mostani quest folyamatában én nem tapasztaltam hibát.

Cucooooka 2015.10.02. 10:15:30

Sziasztok. Ha nem tudom időbe befejezni a questet akkor megse tudom épiteni a játszóházat? Vagy attól még megtudom majd?

SCH.K.Betti 2015.10.02. 10:17:07

@Cucooooka: szia. A játszóházat meg tudod építeni, csak a jutalomtól esel el. Vagyis akkor nem vehetsz mérleghintát a kertedbe.

Cucooooka 2015.10.02. 14:32:45

Jah jolvan akkor. Köszi szépen

Kis Tike 2016.09.12. 07:48:51

Szia! Most kaptam meg a pretty little planters feladatot, viszon nincs felepitve a bevasarlokozpontom. Mikor ramegyek, hogy felepitem, azt irja ki, hogy elobb teljesitsem a pretty little planters feladatokat. Ha a szomszedomhoz atmegyek es ott a masodik emeletre, akkor meg nem fogadja el az elso feladat teljesiteset. Segits kerlek! Koszonom

SCH.K.Betti 2016.09.12. 07:53:42

@Kis Tike: szia. Sajnálom, nem tudok segíteni :( , az viszont biztos, hogy szomszédságban nem teljesíthetőek a feladatok. Az is lehet, hogy egyszerűen van nem teljesített opcionális feladat, csak rossz hibaüzenetet ad. Régen úgy volt, hogy egyszerre csak egy szabadon választhatót lehetett csinálni, így ha valami még nem volt kész, akkor újat nem lehetett kezdeni.

RencieJ 2016.10.05. 13:53:56

@Kis Tike: szia, én is így vagyok vele
süti beállítások módosítása